Kivonat:

A parlagi sas kelet-magyarországi elterjedési területe jelentős mértékben kiterjedt az Alföld irányába 1989-től 2006-ig, amely során az alföldi állomány 2-ről 59 párra emelkedett, míg a hegyvidéki állomány viszonylag stabil maradt, és 12-17 pár között változott. A terjeszkedési folyamat elején, a hegyvidéki élőhelyeken kisebb volt a párok közötti legközelebbi szomszéd távolság, mint síkvidéken, azonban ez 2006-ra kiegyenlítődött. Denzitásfüggő hatást egyelőre nem lehet megfigyelni az átlagos költési siker alakulásában. A vizsgálati időszakban, a síkvidéki territóriumokban magasabb volt az átszíneződő fiatal madarak aránya (49%), mint a hegyvidékiekben (22%). A költő madarak korának és az élőhelynek a költési sikerre gyakorolt együttes hatását vizsgáltuk. Azt találtuk, hogy a költő madarak kora inkább a költések sikerességi arányát (sikeres párok/összes költő pár) befolyásolta, míg az élőhely inkább a kirepülési sikerre (kirepült fiókák száma/sikeres pár) volt hatással. Összességében a produktivitást (kirepült fiókák száma/összes költő pár) alapvetően a madarak kora befolyásolta, de a kor és az élőhely interakciója is szignifikáns hatással volt. Az adatok alátámasztják azt a predikciónkat, miszerint a síkvidéki területek jobb táplálkozási lehetőségei (közelebbi táplálkozó területek és nagyobb zsákmány-denzitás) magasabb költési sikert eredményezhetnek. A másik predikciónk, miszerint a síkvidéki párok sikerességi aránya alacsonyabb a jelentősebb emberi zavarás miatt, csak részben igazolódott. Bár ez a trend megfigyelhető volt az adatokban, de csak a párok korával interakcióban volt szignifikáns a különbség. Ezért úgy gondoljuk, hogy a tapasztalt öreg madarak megfelelő mértékben hozzá tudnak szokni az emberi jelenléthez a fészkek közvetlen környezetében is.