Kivonat:

A vándorsólyom (Falco peregrinus) populációs irányait tanulmányoztuk Svájcban – különös tekintettel annak 2005 utáni változására – három vizsgálati területen: Svájc délnyugati része (4993 km², 1960–2015), északi Jura-hegység (3270 km², 2005–2015) és Zürich kanton (1748 km², 2002–2015). Dinamikus foglaltsági modelleket alkalmaztunk, melyek egy területre jellemző kihalási és kolonizációs paraméterek – a populációs irányzatok mögött megbújó demográfiai arányok (területi szinten) – becslésére is alkalmasak. A svájci vándorsólyom populáció hasonló mintázatot mutat más országokban (Észak-Amerika és Európa) megfigyelt tendenciákkal: az 1950-es és 1970-es évek közötti fokozott rovarirtó használat után a populációk többé-kevésbé rendeződtek az ezredfordulóra. Az utóbbi időszakban azonban újabb hanyatlást figyelhetünk meg: Svájc délnyugati részén a populáció 51 párról 33 párra esett vissza 2008 és 2015 között (-35%), a Jura-hegység északi részén 2009 és 2015 között 70-ről 40 párra (-43%), és Zürich térségében 2010 és 2015 között 6–7 párról 2–4 párra (-50%). Ezzel egyidejűleg a kihalási ráta mindhárom területen közel megkétszereződött: (0,05) 0,1-ről 0,2-re, viszont a kolonizációs ráta az egyik régióban 0,3-ről visszaesett 0,1-re (a másik két régióban nem azonosítható változás). Két fő tényezőt szeretnénk kiemelni, melyek felelősek lehetnek a svájci vándorsólyom populáció ilyen mértékű csökkenéséért: (1) az uhu (Bubo bubo) fokozódó elterjedése, valamint (2) a közvetlen és törvénytelen emberi zavarások. Az említett tényezők mellett a fokozódó emberi jelenlét (hegymászók, madárfotósok, siklóernyősök, túrázók stb.), valamint mesterséges tárgyak (elektromos vezetékek, üveg, szélturbinák stb.) okozta pusztulások is hozzájárulhatnak a populáció méretének csökkenéséhez.