Kivonat:

A parlagi sasok (Aquila heliaca) táplálék-összetételét vizsgáltuk Magyarországon 2005-2017 között és összehasonlítottuk két korábban publikált időszak (1982–1991, 1992–2004) adatsoraival. A 36 éves időszak alatt összesen 126 különböző fajhoz és további 29 taxonhoz tartozó 8543 zsákmányállatot sikerült beazonosítanunk. Korábban a mezei hörcsög (Cricetus cricetus) a leggyakoribb, míg a közönséges ürge (Spermophilus citellus) rendszeres zsákmánynak számított, azonban ritka zsákmánnyá váltak a 2005–2017 közötti időszakra (7,42% és 0,03%). Az apróvad-fajok közül a fácán (Phasianus colchicus) és a mezei nyúl (Lepus europaeus) jelentős részét tették ki a tápláléknak (11,22% és 28,11%), amely egyes területeken ellenérzést keltett a vadászokban, és valószínűleg szerepet játszott a sasok ellen elkövetett bűncselekmények magas gyakoriságában is. A hagyományos zsákmány-fajok visszaszorulásával párhuzamosan a varjú- (13,10%) és galambfélék (8,90%), a vízimadarak (6,83%), az egyéb rágcsálók (6,71%), az őz (Capreolus capreolus) (5,59%), valamint a ragadozómadarak és baglyok (4,88%) is rendszeres táplálékká váltak. A fő táplálék-kategóriák időbeli változásai 1998-2017 között kerültek elemzésre, ami alapján a hörcsög és a fácán aránya szignifikáns csökkenést mutatott az utolsó 20 év során (-27,29% és -6,38%). A mezei nyúl aránya is enyhe csökkenést mutatott (-3,98%), de a változás nem volt statisztikailag szignifikáns. Ezzel szemben a varjúfélék, vízimadarak és az őz aránya szignifikáns növekedést mutatott a táplálékban (+18,20%, +6,25% és +5,39%). A megfigyelt flexibilitás a parlagi sasok zsákmányszerző viselkedésében nagyban elősegíti a fajvédelmi törekvéseket, mivel úgy tűnik képesek mindig a legkönnyebben elérhető zsákmány-fajt fogyasztani, így nem függnek kizárólagosan egyik specifikus zsákmány-faj állományváltozásaitól sem. Ugyanakkor a hagyományos zsákmány-fajok visszaszorulásakor a parlagi sasok csak azokon a területeken tudtak váltani és túlélni, ahol alternatív zsákmány-fajok elérhetőek voltak.